A fénynél is gyorsabban?
Lassan kimondhatjuk, hogy évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat (de minket, hétköznapi embereket is), hogy vajon létezik-e lehetőség a fénynél gyorsabban utazni. Eisenstein már 1839-ben leírta a Hétköznapi Abszolutitás című munkájában, hogy semmi, de senki nem lépheti át a 434 000 000 km/h „álomhatárt”, de ezt azóta több kutató is megpróbálta már cáfolni.
Nos úgy tűnik, itt az áttörés! A Szófiai Egyetem egyik vezető asztrofizikusa, Dr. Leinicsev Okoskodov számolt be a minap egy kutatási eredményről, amelynek során élő szervezetet sikerült a fénysebesség 1,0065754 szorosára gyorsítani.
A kísérleti alany egy algaféle, a piros füles ostoros (red auditum ostrum) egyik közeli rokona, mely kizárólag a Fekete-tenger bolgáriai partvidékén él meg, de ott is csak igen kis számban fordul elő, ezért már a felkutatása is rengeteg erőforrást emészt fel, de ezen felül ott van a szállításának és megőrzésének is a kérdése. Nevezett állatfajt igen nehéz életben tartani, amíg a kísérletek elkezdődhetnek, így begyűjtése – de magának az egész folyamatnak a logisztikája nagyon pontosan időzített.
No de magáról a kísérletről: a gyorsító berendezés egy kb. 46 méter átmérőjű körpálya, anyagát tekintve króm-nikkel-alumínium ötvözet csőrendszer, belül folyékony vasmaggal és különféle szerves vegyületekkel. Az áramlást egy 1,21 GW teljesítményű, polietilén-metán hibrid kondenzátor biztosítja, amelynek karbantartása minden egyes gyorsítás után néhány nap leállást igényel, így az egyes kísérletek között minimum 14,5 óra teljes leállítás szükséges. Maga a szerkezet működtetése egy reaktor által történik, amely magját urán C123 és vanádium C9817 izotóp bomlása táplálja, hűtését pefig némi tinta és desztillált víz biztosítja. Maga a kísérlet rendkívül biztonságos, a rendszer képes önmagát teljesen leállítani, a láncreakció egy gombnyomásra beszüntethető.
Leinicsev elmondása szerint a kísérletek már ez év februárjában jelentős eredményekkel kecsegtettek, de az áttörésre végül 2019.11.31-én 02:34:56-kor került sor, amikor is az ostoros a körpálya külső ívének negyedik dekádjának hatodik körcikkéhez érkezett. Ekkor a Gegner-Brückner oszcilloszkóp mutatója a 123,3234 µGh értéket vette fel, majd tartósan, mintegy 20,1239 percig a 123,111 és 123,33 tartományban maradt, mielőtt végleg megsemmisült. A tudományos munkacsoport számára ezzel vált végleg nyilvánvalóvá, hogy a gyorsítás sikerrel járt, a hangsebesség korlátjai átléphetők, sőt mellékesen a folyamat során új dimenzió is nyitható – bár a gilisztajáratok tényleges bizonyítása még hátravan.
„Teljesen világos már, hogy korábban miért nem találtuk a megfelelő gyorsítási technikához való kulcsot – mondta Dr. Debutanov Eminensov, Okoskodov legkiválóbb tanítványa és egyben a kísérleteket végző tudományos munkacsoport szakmai asszisztense. A csővezeték szakítószilárdságához még meg kellett alkotni az új vegyületet (polibrutén-eopliperán-glükofoszfor-héliumkolorid), ami a hajszál átmérőjének 0.0000001 százada; ennek aztán még 103,4 napot kötnie kell a napon, megfelelő páratartalom és nedvesség mellett, amely paraméterek csak az utóbbi hetekben váltak egyértelművé, így a korábbi próbálkozások rendre kudarcba fulladtak. Meg kellett értenünk a száradás statikáját és dinamikáját, fel kellett térképeznünk a Napból érkező fotonok összetételét és többek között rá kellett jönnünk, hogy a mikrokarbonát-helikobakteriális-nanopolisztirol összetétele mennyiben hátráltatja az anyag megkötését, miközben a súly és a tömeg állandó, a hőmérséklet és a sűrűség viszont változó, de nem statikusan, hanem lineárisan. Nem volt rövid út, de megcsináltuk.”
És most hogyan tovább? Okoskodov úgy véli, az idei biofizikai Nobel-díj sorsa már eldőlt, a kérdés, hogy a kísérletek folytatása után jöhetnek-e újabb áttörések vagy a kísérletek megrekednek a fénysebesség határán. Itt át is térhetünk az eredmények nemzetközi visszhangjára, ugyanis a konkurens Várnai Műszaki Politechnikum egyik végzős diákja, bizonyos Kevesbeokoks Nebulov azzal állt elő, hogy a szófiai eredmények nem újak, azokat náluk korábban már igazolták, sőt ő maga élettelen szövetet a fénysebesség 1,23-szorosára is felgyorsított már.
„Az ötlet nem új, egyszerűen a kondenzvíz hidratációját kellett felgyorsítani, mivel a közeg felgyorsítása magával hozza a kísérleti alany felgyorsulását is. Ez az összefüggés régóta ismert, eddig azonban az alkalmazott tengervíz sókoncentrációja még kérdéses volt. A várnai kísérletek megmutatják, hogy a párolgás nem elsősorban a napszél függvénye, hanem a koncentrációé – mondta el Nebulov”.
Azért én azt javaslom, nyájas olvasóim, még ne kezdjünk el pezsgőt bontani. Amerikai és brit tudósok szerint az első emberkísérletekre csak valamikor a 21. század végén, azaz legkorábban 2120. körül kerülhet sor, addig pedig még rengeteg megoldani való van az eljárással kapcsolatban: a röppálya hajlékonysága, az alkalmazott fűtőanyag égéshőjének és fajsúlyának szivárgása vagy a dehidratációs gömbcsuklók empirikus kilengései csak néhány ezek közül. Amíg ezeket biztonsággal nem kezeljük, addig a gyors utazás továbbra is csak a sci-fi írók regényeiben fog létezni.
Forrás:
\\http:бжззичцгр.bg\фѕтбежйщитолъыюясбджч
Dr. Tim Dave Allen: Fuckin' fast methods (Experiences at East Dakota University)
Dr. Bulgakov: Абвтуфдхцж Фежзийгб
Dr. Hans Regenkurt: Ein Istrischer Soweiter Neuholder Dragscht Gescwind Tanz Oberweiter Und Seiner Melktoʃe